Programok

A nemzetközi társulatok magyarországi megjelenésük során szakavatott zsűri előtt, téttel bíró versenyrendszerben mérethetik meg magukat. A nemes vetélkedő a közönség számára rendkívül vonzó, az együtteseknek szakmai kihívást jelent.

A verseny célja a kultúrák közötti párbeszéd erősítése, új magas művészi színvonalú produkciók inspirálása a magyar koreográfiai iskola példáján. A versenykiírás a hagyományőrzés és a korszerűség egyidejű megjelenítését hangsúlyozza az innováció és kreativitás jegyében.

A táncegyüttesek bemutatóit nemzetközi zsűri értékeli. Az elbírálás alapelve, hogy az autentikus vagy történeti táncok, táncszínházi akár folk-kortárs szellemben színpadra állított produkciók egyenlő eséllyel induljanak. A sorrend kialakításánál a lényeg, hogy a versenyprodukció a maga által választott kategóriában milyen érdemeket mutat fel. A versenyművek ideje 10 perc.

VII. LÁNCHÍD NEMZETKÖZI NÉPTÁNCVERSENY

DÍJAK:
Arany Lánchíd 

Ezüst Lánchíd
Bronz Lánchíd

KÜLÖN DÍJAK:
Zórándi Mária emlékdíj 
a legjobban képzett szólisták számára
A Magyar Táncművészeti Főiskola rektora, a verseny alapító zsűritagja – védnöke emlékére
Közönség díj

www.kulturliget.hu

Fő partnereink